Megtartotta ülését a Foglalkoztatási Fórum Irányító Csoportja

A Foglalkoztatási Fórum Irányító Csoportja online formában tartotta ülését

A 2024. augusztus 21-én tartott „Komárom-Esztergom Megyei Foglalkoztatási Paktum 2021-2027” projekt Irányító Csoportjának online ülésén a következő kulcsfontosságú pontok kerültek összefoglalásra:

Popovics György, az Irányító Csoport elnöke 2024. augusztus 7-én kezdeményezte az ülés összehívását, online szavazási formában. A részvételi arány 89%-os volt, és a kilenc tagból nyolc vett részt a szavazáson.

Napirendi pontok:

  • A konzorciumi partnerek tájékoztatója az elmúlt időszak feladatairól.
  • Egyebek.

A főbb eredmények és tevékenységek:

 A Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal mind az „A” (foglalkoztatás elősegítése), mind a „B” főtevékenység (különböző támogatások nyújtása) megvalósításában részt vesz. Már többféle támogatási forma kínál a projekt célcsoportja részére, mint például bértámogatás, vállalkozóvá válási támogatás, képzési támogatások, valamint mobilitási támogatások.

Fontos eredmények:

  • Programban résztvevő munkanélküliek száma: A célkitűzés 1328 fő, amelyből eddig 121 fő vett részt, ami a cél alig 9%-a.
  • Programban résztvevő inaktív személyek száma: A 156 fős célból 68 fő vett részt, ami 44%-os teljesítést jelent.
  • Munkaerőpiaci alkalmazkodást segítő támogatásban részesülők száma: A cél 89 fő. Ez a támogatási elem még nem indult el.
  • Foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokban résztvevők száma: Itt a cél 1.492 fő, amelyből 189 fő vett részt, ami 13%-os teljesítést jelent.
  • Támogatásban részesült munkáltatók száma: Eredetileg nem volt kitűzött cél, de már 165 munkáltató részesült támogatásban, főként bértámogatás formájában. Ez a magas szám azt sugallja, hogy a munkáltatók részvétele sikeresnek tekinthető.

Költségvetést éritő módosítások:

A projekt költségvetésében a konzorciumi tagok között átcsoportosítás történt, amelynek keretében a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal és a vármegye Önkormányzatának forrásai nőttek, míg a Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Kft. kerete csökkent.

További tervek:

A projekt célja a hátrányos helyzetű csoportok munkaerőpiaci integrációjának elősegítése, valamint érzékenyítő rendezvények szervezése.

A Paktumiroda közreműködésével a Komárom-Esztergom Vármegye Önkormányzata 2024 őszétől megkezdheti a foglalkoztatást elősegítő tevékenységek (FET) megvalósítása, köszönhető annak, hogy 2024. augusztus 1-én a Közreműködő Szervezet lezárta a projektfejlesztési szakaszt.

A FET-ekről egy önálló cikkben írunk.

 

A soron következő Irányító Csoport ülésre várhatóan ez év októberében kerül sor.

Az Irányító Csoport egyhangúlag elfogadta a napirendi pontot, és Popovics György köszönetet mondott a részvételért és az együttműködésért.

Az ülésről készült emlékeztető a dokumentumok között megtalálható!