Cím: 2800 Tatabánya, Fő tér 4.
Mobil: +36(30) 382-1176
E-mail: iroda@kempaktum.hu
Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal tevékenységei
A projektben tervezett tevékenységek

Az „A” főtevékenységhez kapcsolódóan a Kormányhivatal egyes leendő, illetve már programba vont célcsoport tagjai számára biztosítja a konzorciumvezető által szervezett foglalkoztatást elősegítő tevékenységekben (FET-ekben) való részvételt (szolgáltatások, programok). Emellett folyamatos a vármegyei önkormányzat által felkutatott és szolgáltatásokban részesített azon inaktív személyek programba vonása, foglalkoztatásba helyezése a Kormányhivatal által, akik vállalják álláskeresőként való regisztrációjukat a Kormányhivatal illetékes járási hivatalában, valamint a programba vonás nyomán nyújtott szolgáltatásokkal, támogatásokkal járó kötelezettségeket Ezen kívül a Kormányhivatal aktívan, tevékenyen részt vesz a konzorciumvezető, illetve a másik konzorciumi tag által szervezett Irányító Csoport, Foglalkoztatási Fórum, konzorciumi és egyéb projekt üléseken, rendezvényeken, programokon.
A projekt „B” főtevékenysége a célcsoport, illetve foglalkoztatóik számára támogatások és szolgáltatások nyújtását jelenti a Kormányhivatal által az alábbiak szerint:
Támogatások nyújtása a programba vont célcsoport tagok, illetve foglalkoztatóik számára:
- Maximum 6 hónapra 50%-os bértámogatás nyújtása mindegyik célcsoport álláskeresői (foglalkoztatója) számára továbbfoglalkoztatási kötelezettség nélkül.
- Maximum 6 hónapra 100%-os bértámogatás nyújtása mindegyik célcsoport álláskeresői (foglalkoztatója) számára, 3 hónap továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel
- Vállalkozóvá válást elősegítő támogatás nyújtása
- Munkaerőpiaci alkalmazkodás (képzés) támogatása álláskeresők számára
- Mobilitási támogatások nyújtása (lakhatási és utazási támogatás)
Foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások nyújtása a programba vont célcsoport tagok, illetve foglalkoztatóik számára
A programmal és a támogatásokkal kapcsolatban további információk (letölthető hirdetmények és azok mellékletei) az alábbi honlapokon érhetőek el:
Vállalt indikátorok:
- Programban résztvevő munkanélküliek száma (TPO05) (fő): 1328 fő
- Programban résztvevő inaktív személyek száma (TPO06) (fő): 156 fő
- Munkaerőpiaci alkalmazkodást segítő támogatásban részesülők száma (képzés) (TPO23) (fő): 89 fő
- Foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokban és tevékenységekben résztvevők száma (TPO24) (fő): 1603 fő
- Program elhagyásának időpontjában foglalkoztatásban – beleértve az önfoglalkoztatást – álló résztvevők száma (TPR02) (fő): 836 fő
